Ez a nap a gazdasági év zárónapja. Ekkor hajtották be a jószágokat a téli szállásra.
E nap a fizetés (Márton tallér), jobbágytartozás lerovásának és a tisztújításnak napja.
Márton a jószágok védőszentje. A pásztorok a nap előestéjén végigjárták a falut egy fűzfavesszővel, s e szavakkal vesszőzték meg a jószágot:
“Elhoztuk Szent Márton püspök vesszejét,
A szokást nem mi kezdtük és nem mi végezzük.
Állatainknak annyi szaporodása legyen,
Ahány ága-boga van a vesszőnek!”
A legenda szerint egy pásztor disznóvész (ez egy betegség) idején Szent Mártonhoz könyörgött, álmában a püspöktől fehér fűzfaágat kapott, amellyel meg kellett vesszőznie a beteg jószágokat. A frissen vágott zöld ág a régi ember hitében gonoszűző eszköz. Innen ered a szokás. Egyes vidékeken a pásztort is megvesszőzték, más helyen a pásztor vesszőzte meg az asszonyt, hogy a rosszaság kimenjen belőle.
E napon kezdődött a tollfosztás, az asszonyok elkezdtek szőni, fonni, hímezni.
Dologtiltó nap: mosásra, teregetésre.
Az gazdaasszony rétest sütött ezen a napon, hogy Szent Márton köpönyegét kinyújtsa: hóköpennyel terítse be Márton az őszi vetést, hogy a következő éven bő termés legyen.