„Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol!”
Jókai Mór így beszélt a Nemzeti színház színpadán 1848. március 15-én.
A kokárda rózsaalakú szalagcsokor, melyet eredetileg kalapra, vagy sapkára tűztek mint nemzeti jelvényt. Franciaországból terjedt el a 18-19.századi forradalmak idején.
Minden állampolgárnak joga van a nemzeti kokárda viselésére. A színeket rendszerint a nemzeti zászlóról veszik. Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Az eredeti szabály szerint mindig belülről kifelé olvasandó. A zászló fölső része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. Az 1848-as pesti forradalom idején a márciusi ifjak még valóban így használták, de Than Mór festményein is megfigyelhető, hogy a huszárok csákórózsáján is így szerepel a színsorrend. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt, mint például a ma ismert kokárdák első példánya is, melyet Szendrey Júlia varrt és tűzött Petőfi mellére a nagy napon.
A helyes varrott és hajlított kokárda.
Napjainkban a téves történelmi berögződések és a hagyomány miatt legtöbbször a piros van kívül és a zöld belül. A magyar kokárdát március 15-én, a pesti forradalom évfordulóján szokás viselni. A francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzik, hanem a kabát hajtókájára, vagy a mellrészre a szív felőli oldalon. A néphagyomány szerint a színek jelentése a következő: a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi.